Részlet a Szent Orpheus Breviáriumából „ars poetica” gyanánt Sz.O.B., IV., Magvető, Bp. 1984.
Villanovai Tamás prédikációja
Prédikátor Villanova is himnuszba kezdett, dicsőítette a Marino által végső tökélyre jutott manierista-marinista irodalmi stílust: minden szót a Natura legmikroszkopikusabb, legtudósabb és legérzékenyebb megfigyelése teszi tapinthatóvá, látható valósággá. Tombol a fantázia, az álom, mákfej tökökkel hízlalt szivárványkavarás, minden mondatpillanatban, szótag-félhang billentyűben örökké jelen és együtt van a Teremtés minden kristálya, virága, állata, álló és bolygó csillagok, a végtelenséget spanyolfalazó, behavazó csillagködök.
Mindez a karnevál, mindezek a csóktól habos üstökösök a legszigorúbb logika és matematikai ráció kerekein és csigasorain futnak, de a kerekeket atom-hasító paradoxonok szórják százezer szilánkká, és cinikus Nonsens mutogatja lárva-lágyékát a nihil kábítószerétől feltartóztathatatlan exhibicionizmusában.
Minden, amit szeretet, szerelem nyújthat testben és lélekben, édes rendben és még édesebb ál-rendetlenségben vágyaink húsevő növényeinek és kielégüléseink őrjöngő, vakító és süketítő káprázatának, ott bizsereg, sistereg Afrodité hónaljának boltíve alatt. Lebujok legízesebb tolvajnyelve, a neoplatonikus bölcselet idea- és ideál-textúrája, szójátékok gátlástalan meteor-zápora, csiklandozó rejtvények, vérfertőző parittya-rímek, danaida-hordókban harangozó anapesztusok, antik világ, Getsemáné-világ, Új-Indiák tébolyult theogóniái szövik át új zöldvér-erekkel kísértetté anathémált európai lelkeinket, – Cataluna Católica, Estramadura rostonsült grillcsirke eretnekei. Szinte új vallások születnek a hasonlatok és metaforák pázsitpuha kamaszlány mellein, a világhistória minden kulisszája és pojáca-hérosza fut versenyt ghetto-kabbalák narcizáló szalamandereivel. Veszettül hancúrozó, öngyilkos, kéjgyilkos Játék sikong minden mellékmondat tűzhüvely vakbeléből, hogy a Fájdalom bőregér-szárnya, párka-árnya borítson éjszakát Orfeo Marino és San Juan da Agostino espiritual, sensual, divino, animal gramaticájára.
….
Mikor megszólalt a csengettyű, mely az óra végét jelezte és: „zsidau kérdezhetsz! szerecsen faggathatsz!” – – – álruhás gubbaszkodó, guggoló pápa mellett az udvari jogász kérdezett, „mivelhogy a rabbinus rákos-rekedt hangja nem alkalmatos a szólásra”: lemondhat-e pápa? Ez a lemondás hogyan függ össze a római püspökséggel?
Professzor, diákok, „az egész világ”, ha úgy tetszik…, tudták: Celesztinuszról van szó.
A kérdés után egy ideig néma csend. Fent az égen bárányfelhők üzekedtek selymes-szordínós, fátyol-fantom ösztruszban, pillangók pora hullt bicsakló szárnyaikról, madarak kísérleti füttyök cérnáit lasszózták, melegméz virágkelyhek ezt megbeszélték, az árnyékok a mezőkön csábítóra cicomázták, táncolták magukat, mint az olcsó-arany fényesség, barnavas limonit kristályok priápi paráznasággal törtek utat maguknak a vakondok földmélyi világában, a csillagok fényéveik habfürdő ködében hancúroztak, mert még messze az éjfél, nem kell a Kozmosz obszcén érthetetlenségeivel cukkolni desperált gondolkozókat.
Futólag és átmenetileg jeleznem kellett nektek, patres et fratres, hogy benyomásom szerint körülbelül ennyit törődik a Természet a pápák lemondásának jogi eshetőségeivel és lehetőségeivel vagy lehetetlenségével.
….
Eddig is láttátok, patres et fratres, és a továbbiakban még fényeskedőbben fog elétek rikítani a tény: Celesztinusz hol nagyon, szent hittel akart pápa lenni – hol meg nagyon nem akart az lenni, tán még nagyobb szenthittel. Elíziumi és hadészi kintorna, amit most már végig kell kurblizni, végszóig verklizni.
Celesztinusz e legkeservesebb jogvita és hitvita után, megutálva a világ poklát: barlangjába rohant vissza – ahol ante Christum messzi milléniumaiban bölényeket festettek a falakra avagy: bölényeket gyilkoltak Nap-fejű Mithrások. A barlangban a Szentlélek megvilágosításáért könyörgött, minekutána (Szentlélek sugallata? saját kócos psychéjének naiv fantazmája?) úgy gondolta, hogy lemond, lemond (esetleg csak félig?…), és az Egyház kormányzását három bíborosra bízza. Isten: Szenthárom; betlehemi királyok: szenthárom; Michaél, Raphaél, Gábriel arkangyalok: szenthárom; Hit, Remény, Szeretet: szenthárom. Az egyik bíboros (Hit) a dogmatika dolgaival foglalkozik majd, a második (Remény) a Feltámadás örök hirdetésével lesz megbízandó, a beteges és alapvetően hibás Golgota- és halálkultusszal szemben, a harmadik bíboros (Szeretet) az irgalmasság szent cselekedeteinek lesz toporzékoló szorgalmazója. Még arra is emlékezett, hogy a hellének Hekatét (…Karácsony éjszakáját…) hármas-grácia alakban faragták, gemmázták.
Remete-barlangja körül sok kunyhó púposkodott, ezekben sok remetetárs, apáca, önkéntes apród élt, imádkozott, szorgoskodott. Mikor ez a Háromfejű Pápaság szinte kézzelfoghatóan kirajzolódott Celesztinusz lelkében: egy szép apródot, egy rózsafüzér nyíló rózsája apácát és egy szentírástudomány égő bográcsa bariton remetét elküldött Nápolyba, Mormoniella bíboros palotájába. Kétkulcsos kemény hatalmával (még nem mondott le!) megparancsolta, hogy egy tizenkét tagú (apostolok!) kollégium üljön össze Szent Janniárius bazilikájának kórusában, ott várják meg őt, a pápát, aki az egyház- és üdvtörténetben nem mindennapi kijelentéseket fog tenni.
A pápa egyszerű „anonim” celesztinus-rendi szerzetesruhában jelent meg a fafaragások barokk fürtjeitől szinte füstölgő kórus-székek és a feszülten várakozó tizenkét bíboros között.
(Éjfélt ütött az óra, a Hold ezüstösen kíváncsiskodott a színes ablaküvegeken által, a székek U alakú karéjának közepén asztal, feszület, tizenkét gyertya – a sötétséget nyelvcsók-lángokkal habzsolták.)
Mikor Őszentsége a Háromfejű (három kardinális) Pápaság tervét kinyilatkoztatta – jobb kezét a Feszület talpára támasztva –: a tizenkét bíboros (ez aztán a legvastagabban sejthető volt!) Celesztin tervét felháborodva, kiröhögve, lenézve, ha tetszik, káromkodva elutasította. Megőrült ez a Pietro Morone?
Összevissza kiabálva (de mind ugyanazt a gondolatot) kivonultak; szakrális, egyházjogi, Jézus-égi, Péter-régi mérgüket, csalódásukat azzal is kifejezésre juttatták, hogy ballon-pufók pofákkal elfújták a tizenkét gyertyát. Mikor a sekrestye felé „láváztak”, Mormoniella bíboros még visszaordított a leszavazott, magába roskadt pápára: Hát akkor mondj le, Celesztin! legyél világ… még mindig jobb, mint hogy a világ pojácája legyél!
Erre – mintha csak a kivonuló tizenkét bíboros utáni csendet várta volna (apályba süppedt tengerparti víz csikorgatja így a parton hagyott kavicsokat) – megjelent Celesztinusznak a Sátán (Máté 4,1–11), és bűbájoló szavakkal mondá neki, hogy legyen, legyen! maradjon, maradjon pápa! A tizenkét kioltott gyertya helyett tizenkétezer gyertya fog égni trónusa körül a Vatikánban, lebegni fog, angyalfelhők kíséretében, Róma, London, Párizs, Aachen felett, királyok és császárok koronájára fogja permetezni a megszentelő és segítőkegyelem esőjét – „a világ minden országa és dicsősége” Celesztinusz paradicsom-pompa jussa lesz (4,8)…
Celesztinusz ekkor, Krisztus-utódja Krisztusként: ellene mondott a Sátánnak (a felkínált tiara a Sátán két kezében vörös lángokat vetett…), és kitartott a lemondás mellett!
És most már tudni akarta, legsürgősebben és mindenáron: kánonjogilag hogyan okolható meg szent-dekretális alapon a lemondás? Ezért elhatározta, hogy a nápolyi egyetem egyházjogi karához fordul, e témát vég-kitisztázásig firtatandó.
A nápolyi egyetem egyházjogi tanszékén, pontosan ez időben, Gaetani bíboros adott elő. Mivel az egyetem egyházjogi kollégiuma pár hónappal azelőtt tűzvész áldozata lett, Gaetani bíboros-professzor egy Nápoly közelében lévő ógörög színházban tanított, a diákok a félkörívben karéjozott kőzsöllyéken ültek, a „padsorok” a hegyoldalban, „kakasülő” karzatig, szépen emelkedtek. Gaetani a színpad maradék márvány-kockáiról prelegált – – – szépkísérteties montázs lehet az Ég Angyalainak szemében, amint Gaetani egyházpolitikai szempontokat fejteget ott, ahol ezer éve Thészeusz szeretkezett Antiopével, az amazonok királynőjével.
Gaetani bíboros jogászprofesszor honosította meg kánoni egyetemén azt, hogy a kakasülő karzatának legfelső sorában egy zsidó jogtudós és egy szaracén jogtudós is jelen lehetett, és a tanóra végén bármely kérdést, Gaetani fejtegetéseivel kapcsolatban, feltehetett.
Celesztinusz a kórusszékek fenyegetően tornyosodó átriumából azonnal nápolyi palotájába ment (regalis? papalis?…); ott egy udvari jogászát felszólította: szerezzen neki a nápolyi nagyparádés gettóból zsidó maskarát, kabala-ábrázatú sárga Dávid-csillaggal; ő, ő, Celesztin, ebben az álruhában fog leülni Gaetani Egyetemi Jogszínházának kakasülőjére, mellette lesz ez az udvari jogásza, aki fel fogja tenni a kérdést Thészeusz nászágya felett egyházjogról szentenciázó, szekvenciázó Gaetaninak: lemondhat-e a pápa pápaságáról?
Celesztinusz terve tökéletes megvalósulásnak örvendhetett: ott-fent kuporgott rabbinikus, talmudista kosztümjében (csapzott fürtjeit bárki rituális halántékfürtöknek vélhette), és mellette az egyelőre néma, később harsány hangú jogász.
Odalent, a „színpad” mélyében, Gaetani Sámuelről beszélt, aki Saul helyébe Dávidot kente fel királlyá – – – kétféle „koronázás”, az olaj szentségi (felkenő) szerepe, hatása, értéke, tartalma, mulandósága, realitása és szimbolikussága, ki meddig király, meddig hat, meddig kötelez „mágikusan” olaj és krizma…
Mikor megszólalt a csengettyű, mely az óra végét jelezte és: „zsidau kérdezhetsz! szerecsen faggathatsz!” – – – álruhás gubbaszkodó, guggoló pápa mellett az udvari jogász kérdezett, „mivelhogy a rabbinus rákos-rekedt hangja nem alkalmatos a szólásra”: lemondhat-e pápa? Ez a lemondás hogyan függ össze a római püspökséggel?
Professzor, diákok, „az egész világ”, ha úgy tetszik…, tudták: Celesztinuszról van szó.
A kérdés után egy ideig néma csend. Fent az égen bárányfelhők üzekedtek selymes-szordínós, fátyol-fantom ösztruszban, pillangók pora hullt bicsakló szárnyaikról, madarak kísérleti füttyök cérnáit lasszózták, melegméz virágkelyhek ezt megbeszélték, az árnyékok a mezőkön csábítóra cicomázták, táncolták magukat, mint az olcsó-arany fényesség, barnavas limonit kristályok priápi paráznasággal törtek utat maguknak a vakondok földmélyi világában, a csillagok fényéveik habfürdő ködében hancúroztak, mert még messze az éjfél, nem kell a Kozmosz obszcén érthetetlenségeivel cukkolni desperált gondolkozókat.
Futólag és átmenetileg jeleznem kellett nektek, patres et fratres, hogy benyomásom szerint körülbelül ennyit törődik a Természet a pápák lemondásának jogi eshetőségeivel és lehetőségeivel vagy lehetetlenségével.