Szentkuthy Miklós: Euridiké nyomában
Tartalommutató
(1) Orpheusz nyolcvanadik évének barkaprémes tavaszán komponálja Breviáriuma utolsó kötetét.
S-ágazatú rézcsillár – júdeai legenda.
(2) Orpheusz mosdóházában. Meztelenség: Bellerophón emléke.
(3) Az Emlékezet megsarkantyúzása.
Párizsi Louvre.
Vád Orpheusz ellen: Breviáriuma nem élet, csak múzeum. De: a múzeumok tárgyai aranyesős életet váltanak ki benne! Naplója: legteljesebb alámerülés az életbe. Domborművön Homérosz: antik meztelenség, antik ruharedőzet. Kalliopé: a múzsák királynője ihleti. Orpheusz a végső leszámolásra készül – formula-metaforák.
(4) Asztalán középkori kódex. A liturgikus illemtan kötelez. Ezzel kezdje?
A kolostor közelében: rododendron-park.
Orpheusz Kalliopé-anyját rododendronnak látja.
(5) Középkori kódexben: Nagy Szent Gergely pápa trónuson ül, püspöki ornátusban. Orpheusz magát képzeli helyébe a Breviárium írása közben. Farsangi baldachin a pápa fölött: építészeti zsibvásár.
(6) Legenda Johanna papisszáról:
Látogatása női kolostorban, babonás rohama, félelme. Kosztümje, indulatossága. A varangyos Sátán.
(7) A kompozíciós trükk folytatódik: Orpheusz egy ilyen perspektíva-kártyavár tetején elalszik – meglátogatja őt egy múzsa… vagy Hermész?… vagy maga az Atyaisten?
William Blake Orpheusz vezetője. Tanácsa: jó lenne, ha Orpheusz elmondaná az előző stációk genetikáját.
(8) Nyitány: Orfeo szabadtéri előadása. Színhelye: hercegi park. Romok, szobrok, szilfid fák ágai, mint Dymagd haja fésülködés közben…
És a park kert-színház tornyos gyászciprusai? – mint Dymagd földszintes nyaralójában. Ott olvasta Orpheusz Cola di Rienzo történetét. Vicc és történelem-bölcseleti reflexiók páros és páratlan kupicák ellenében.
(9) Orfeo park-színpada után: Pompeji. Orpheusz kamaszkori utazása: egy kis cigánylány pornos-képeket kínált egy kapualjban.
(10) Orpheusz kamaszkora lélektani sablonja után negyven évvel rávilágító megoldás. Maria Montemedale ajándéka: Majolika-tálon lebegő női alak.
(11) Velencében: Nagyboldogasszony ünnepe. Litána – másfél évezredes hagyomány szerint vad pogány tánc a Bacchus-szobor körül. Montemedale palástja, szentáldozása. Szekvencia az Égi Bárány és a Széptestű Szüzek nászáról. Orpheusz válasza: Raffaello-vázlat az Oltáriszentség imádása freskójához… mindenki meztelen. Manierista túlzások.
(12) Színielőadás Szent Amadé herceg emlékére. Seherezádé. Bakst fantasztikus jelmezei. Farsangi mulatság – utána Hamvazószerda hajnala. Temetési menet: Szavója elit szegényeivel, előkelőségek koldusrongyokban, bohóc színészek fekete talárokban.
(13) Misztériumjáték Tarragonában I. Szilveszter pápa bika-csodájának emlékére. Szilveszter zsinata: legyen nagy nyilvános hitvita zsidók és keresztények között.
(14) Kezdődik a misztériumjáték. A pápa bika-csodája. Szent Mihály is színre lép.
(15) Opus-keresés summája.
Minta: Francesco Colonna, Polyphilus Álma.
(16) Orfeo második nyitány-jelenetéhez:
Meghívó egy divatbemutatóra, elhagyott kolostorban, Paloma Picasso parfümgyár védnöksége alatt. Loyola-Vogue kontraszt!
(17) Lemenet a katakombákba.
Elárvult oltáron Paloma Picasso színes fotója: tébolyult jósnő. Manekenek: nyitható anatómiai bábuk és szentszobrok.
(18) Maria Mascara numero 1 – numero 5.
(19) Montemedale jelmezei emlékek raját ébresztik Orpheuszban… tobzódása a tények, tárgyak leírásában. De: végtelen viszolygása gondolatok, filozófiák iránt. Melltartóról emléke: Deauville-i tengerparton eltemetett halacskák sírhantjai. Slip? – madarak V-betűs repülése. Katakombai szarkofágon: Jézus színeváltozása. Orpheusz barokk víziója Avilai Szent Terézzel és Egyiptomi Máriával.
(20) Raffaello utolsó képe: Krisztus színeváltozása.
Civilizációnk része egyszerre Olajfákhegyi Krisztusok és pogány gyönyöristennők. Raffaello képén a főszereplő miért megszállott, nyavalyatörős gyermek? Ennek lehetséges magyarázatai.
(21) Erről Orpheusz novella-témája:
Raffaello mint a manierista festők Fontainebleau-i királya? Vagy: Raffaello bíboros lesz?
Műtermébe három ifjú archeológus érkezik: kiásott antik emlékművekről rajzmásolatokat készítettek. Az ettől nagyon is ihletett Raffaello bacchanáliát rendez. Jelmezekbe öltözve a társaság eljátssza az antik hitregei szcénákat: Mithras születése… Európa elrablása… Mithras, a világosság megöli a Bikát, a sötétséget. A Bacchanália vége: Raffaello hajnaltájt rosszul lett, hörög, hány, szeme megkergült rulettgolyó. Elűzi magától a meztelen részegeket. Tapasztalatlan, fiatal papnak gyónja meg bűneit.
(22) Orpheusz „koncepciós” álmai Orfeo park-színpadáról: tömény catholico-mistico jelenet.
Lelkigyakorlatos csoport felöltöztetett Madonna-szobrot visz. Velük szemben: satanista hölgyek Paloma képét hozzák.
Táncoló ördögök szónoklata a Madonna ellen. Hirdetik a Sátán világuralmát: ó, 20. század vége, legszebb politikai tetteid!
(23) Orpheusz újraálmodja utolsó sétáját Pompejiben Medalia Marijuanával. „Botticelli-korom” Flórája. Estélyi ruha, lábujjak, szandál. Ízisz-templom romjainál szövögeti Orpheusz és Montemedale mitológiai tankönyveik emlékét: hogyan keresi Ízisz férje ama testrészét. Baedekker kinyílik a sírok és temetők útjánál. Veszta-szüzek intim konferenciája.
Pompeji freskók.
Medale és Orpheusz tomboló beleéléssel a Pompeji pusztulásakor hamuba temetett szerelmeseket siratja. Pompeji kék üvegvázák.
Medale Mercedes: ajándékozás az élete!
(24) Ilyen emlékekkel, fantáziákkal kiegészítve képzeli el Orpheusz Monteverdi: Orfeo-színpadát.
Orpheusz csodálatos azonosulása Claudióval.
Mantova új hercege: Vincenzo. Trónralépése. Ünnepség. A zenészek között az ifjú Monteverdi. Tanítója: Ingegneri hozta el a próbára.
Fejedelmi vendég is van: Rubens, a festő.
Vincenzo herceg társaságában: színpadias figurák.
(25) A színészek pásztorjáték próbájára készülnek.
Kis Claudio-Orpheusz hasonló szerelmes hinta-palintában: Udvari gyász… Vincenzo herceg beöltözik pásztornak. Rubens lép a terembe, hívja műtermébe Vincenzo herceget, tekintse meg Szentháromság imádása készülő festményét. Kis Claudio pásztorsípon kíséri majd a jelenetet, a mennyei témát. De mikor meglátja a képet, térdre borul, elnémul.
A Szentháromságot imádó hercegi figurák veszik körül. Vincenzo modellt ül Rubensnek.
(26) Beront a műterembe Torquado Tasso gyóntatója: Tasso elmegyógyintézetben. Gyóntatójához levélben kiszabadításért könyörög.
Vincenzo vágtat barátját kiszabadítani.
Claudio kettesben Rubensszel: a képen látható apácakülsejű hölgy története. Gonzaga Szent Alajos misztikus elragadtatása. Blaszfémia vagy ima?
(27) Claudio visszatér szobájába. Ablakából furcsa körmenetet pillant meg: Vincenzo herceg csele, tömjénes körmenet alakjában hatolnak be a Szent Annáról elnevezett erődített kolostori tébolydába kiszabadítani Tassót. Bolondok maskarái.
Bolondok verik és gúnyolják Tassót.
Vincenzo karddal szabadítja ki Tassót hóhérai keze közül.
(28) Vincenzo palotája könyvtárába vezeti Tassót. Ott dolgozik Guarini költő úr.
Clorinda-Poppea-Claudio: háromlevelű lóhere, kukucskálnak, piperkőc Guarini úr szavalja Tasso sorait. Tasso lenéző mosolya, majd tébolyult önostorozása: „Haszontalan hülyeség minden költészet…” – rúgja a bútorokat, szakítja a térképeket.
Tasso őrjöngése a keresztes hadjáratok ellen. Végül szolgák és doktorok lefogják őrjöngő Tassót, és betegszobába zárják.
(29) Kis Claudio-Orpheusz Ingegneri szobájában zene-órára készül. Kertből felhallatszanak szobalányok édes-egyszerű canzonettái. Claudio ezeket azonnal papírra veti.
Orpheusz portréjába illik:
1) legbonyolultabb matematikus barokk magasságokba tör,
2) legédesebb gyönyörűsége az egyszerű emberek beszéde, éneke…
A belépő Ingegneri észreveszi tanítványa alkotó furorát: Claudio papírra vetette, szavakba foglalta ifjúi tépelődéseit, és… Ariadné siralma kottáját.
(30) Orpheusz búcsúzó mormogásában… folytatja Claudio-életének jeleneteit.
Mantovában Francesco Gonzaga és Szavojai Margherita házasságára készülnek. A negyvenéves Claudio Monteverdit kérik fel az ünnepi zene komponálására. Margherita: „allumeuse”. Francesco: „voyeur”.
Idill a kertben – kudarc, Margherita megugrik. Francesco hoppon marad.
Orpheusz-Claudio dühe a férfiakat hiába izgató nők ellen. Ebből született a Ballo delle Ingrate, kegyetlen nők bálja – nimfa-balett.
Caterina, Monteverdi első énekesnője, szerelme, nem ilyen Ingrata. Tüzeli Claudiót: miért firkált Ariadné nyavalygásairól lamentókat?
Azt írja meg, mikor Dionüszosz az alvó Ariadnét magáévá tette.
Caterina pajzán mosollyal elzárja a kottát.
De Claudio nincs pajzán hangulatban: Ariadné siralma meghalt feleségének siratása.
Claudio magános virrasztása az erkélyen. Önmarcangolása: Holdsarlós Szűz Mária dicsőségére fog ezentúl zenélni.
Lent az utcán ricsaj. Oka: Francesco herceg szerelme meglógott. Claudio el. Caterina: vissza a szobájába, előveszi a Lamento di Arianna kottáját. Közben szobalány beront: Francesco herceg bosszú-processziót tervez, rejtélyes Margherita halálosan féltékeny. Caterina ötlete: átküldi a siránkozó menyasszonynak a Lamento di Ariannát.
Végül mégiscsak sor kerül az esküvőre.
(31) Orpheusz újabb epizódokat mesél:
Az esküvői zenei játékokat Margherita családi pereputtya is végighallgatta. A túl modern zene miatt zendülés a publikum körében: disszonancia! kakofónia!
De van más közönség is: Ingegneri úr boldogan merül el Monteverdi „forradalmi zenéje” élvezetében. És: Paolo Fiamingo festő is ott van. A festő Monteverdinek ajándékozza Aranykor című képét – a manierista erotika diadala.
Lamento della Ninfa – a művészettel nem törődésben születik a legizgalmasabb művészet. Hasonló eretnek szülés a Múzsa manierista méhéből a Ballo delle Ingrate előadása.
Orpheusz búcsúja a világtól.
(32) Farsang utolsó napján a Mocenigo-család palotájában a Combattimento di Tancredo e Clorindát mutatják be. Sikere. Dózse leánya zokog: egy öreg diplomatához kényszerítik feleségül. Dadája megszökteti…
Mindenki elérzékenyül Monteverdi zenéje hallatán. Legenda: a Márkus-templomban öreg karmester észrevette, hogy a Szenvedő Istenanyát ábrázoló kép is könnyeket hullat. A leakasztott könnyező képpel a konyhába rohan.
A konyha, a szakácsok. Legvaskosabb farsangolásuk. A zajos konyha küszöbén az öreg karmester magasra emeli a könnyező Mária-képet.
A karmester szónoklata Monteverdi megrendítő zenéjéről.
A farsangoló szakácsnépség térdre borul.
A Nagy Kanális ricsaja elhal, mindent elárasztanak a Combattimento szakrál-szenzuális hangjai.
Claudio-Orpheusz vidáman fogadja az üdvözléseket, mindenkitől, farsangoló stílusban.
A fergeteges cécóban az öreg karmester végre közel férkőzik Claudióhoz, és kéri, írjon misét… mert a Madonna így megtisztelte őt, hogy zokogott a zene hallatán.
Monteverdi vallomása az öreg karmesternek régi fogadalmáról.
Lent vaskos, brutális lárma: Grimani-muzsikusok részeg zenebonával gúnyolják Monteverdi zenéjét. Monteverdi kacagva tapsol.
A Grimaniak nehéz aranyhajója közeledik a Nagy Kanálison Velence tekintélyes uraival.
(33) Két intermezzo:
1) A Velence királynője hajójának orrán szépséges hellén-provánszi trubadúr áll. Ebbe a bájtalizmán ifjúba szerelmes egy velencei hölgy.
A féltékeny hölgy öngyilkossági kísérlete. Őrült, vagy őrültnek tetteti magát?
(Vőlegénye a Szent Anna tébolydába vitette. Ott egy bizonyos Gismondo Freudiano doktor megállapította, hogy csak tetteti magát, mire kirúgták a kórházból. Vándorszínészek közé állt. Zsuzsanna és a vének történetének előadása. Ferencesek jöttek arra, közöttük a nimfomán hölgy gyóntatója. Egymásra borultak. A gyóntató hazavitte a lányt).
Vissza az öngyilkossági kísérlethez: megmentik, kihúzzák a kanálisból, ahova vetette magát.
(34) 2) intermezzo:
Claudio a Mocenigo-palotából mindent látott. A színpadról az öltözőbe megy, ott találja a spanyol és az angol nagykövetet, amint nagyban kártyáznak.
Az angol követ szaval: egy bizonyos angol költőtől.
A részeg spanyol követ maskarákat vesz magára a másik öltözőben.
Egymást támogatva legurulnak a lépcsőn, és eltűnnek egy gondolában.
(35) Orpheusz-Claudio újra egyedül a manierista „Világűr Színpadán”.
Kísérleti látomás: Claudio a színpad végében didereg.
(36) Monteverdi-Orpheusz álma:
Poppea menete: diadalmenet.
Saturnáliák: szatíra és szexus primátusa.
Orpheusz örök moralitása: Shakespeare Szentivánéji álom-ában a legegyszerűbb kézművesekkel rokonszenvezik.
Claudio álmodjék utolsó nagy operáról… zúgnak fülében, szívében az angol költő nihil-prófétáló szavai.
A Shakespeare-szöveghez hispán Eszkoriál kripta-teátruma lesz a dobogó, a díszlet.
(37) Hamvazószerda hajnalán megszólalnak Velence harangjai.
Claudio nem ébred fel, a harangszót beleszövi álmaiba.
A színpad: Dies Irae koráljai, halottak feltámadása.
Vonulnak a kísértetek. A színpad végében ül a Sátán vagy Antikrisztus: piros pojáca. Prédikációja a Hegyi Beszéd „negatívja”.
Claudio álma Tasso halálra keseredett, őrült monológjához hasonlít…
Claudio felébred Hamvazószerda reggelén: zúgnak, zúgnak Velence vezeklésre szólító harangjai, purgatorio és paradiso villámfényű kulcsai, melyek a Feltámadást hirdetik.