Szentkuthy Miklós: Varázskert – Tanulmányok, esszék, előadások
Petőfi Irodalmi Múzeum, 2012
Részlet
Gondolatok a képtárban
(Veterán magántanuló elmélkedései és történelmi capricciói az Európai Iskola utolsó padjában)
…
Ami meg a ,,horror-gorgó” Picasso-donnákat illeti ezekkel itt vagy később legkönnyebben be- és fel- és leszámolhatunk – mit élvezünk bennük és miért? (mert jónéhányan s jómagam: élvezzük!). Picasso és uszályában megszámlálhatatlan ,,picassien” miért imádják a gyerekrajzokat, távoli évezredek idoljait, Afrika és Óceánia állarcait, őrültek neuro-hieroglifáit, a hivatalos téboly ákombákomait? Nyilván mert megőrizték gyerekkorukból a kedves kis ösztönt: önijesztő grimaszokat vágni tükör előtt, mert szeretik (szeretjük) a kirakósjátékokat és az emberi szem, fül, orr, lábujj – egy ilyen színes kocka, melyeket szíves bohóc-kedvvel dobáltunk összevissza, sakkfigurákból is auto da féket rögtönöztünk a parti végén. Aztán van az emberben ,,egészséges gyönyörködés a horrorokban”, ahogy Chesterton mondja, és van, van a legépeszűbb, legracionálisabb emberben is (Freud bábáskodására nem is kell tiszteletdíjat pazarolnunk itt) ,,Drang”, törekvés az ész elvesztésére, mámorra, kábulatra, ámokfutásra, sámán- és tánc – és szex- őrjöngésre (szép keresztény karneválok sem maradnak ki a képből; meg commedia dell’arték maszkjai). Kétségbeeséseink is gyakran képrombolók, néha-néha sírva röhögünk a Lét egyetemes hülyeségén.
…
Sacrofontane azt csinálta, mint anonim bárki más: fogja Seuphor Absztrakt festészet albumát ötszár ragyogóan reprodukált képei közül, Picassótól Riopelleig, Kandiskytől Mathieuig, konstruktivistáktól tubus- és paletta- fetisisztákig (a nevek szinte már archeológia- illatot árasztanak). Majd sorba házalt múzeumokban, hercegi és nagyhandlé palotákban: cipelte zsákmányát a Via Appiára, Sua Santitá szeme kedvtelésére.
II. Linus pápa kíséretével végig nézte mindet (majdhogynem Nápolyig sétál), és így csevegett ,,beatific” szent-etikett mosollyal ajkain Nicola da Sacrofontánéval:
,, A legmodernebb építészetet mindenekfölött szeretem. A világon legmagától legérthetőbb faktum: ehhez az építészethez, mely valóban eredeti, mint a gótika vagy barokk, nem lehet természetutánzó szobrokat, sem képeket ,,mellékelni”. Nem is fogunk!
Az úgynevezett absztrakt képek számomra első- utolsósorban végtelen érzéki élvezetet nyújtanak, gyönyörködöm, evangéliumi szenzualizmussal színek, formák, különböző matériák szentivánéji tündérjátékában, tobzódásában. Dekoratív! dekoratív! dekoratív! Jó dolog ez, másfelé egy pillanatig se igényeskedjenek! És a bájos játékosság mellett van gyakran apokaliptikus íze a dolognak, ami számomra dogmatice is kielégítő, hiszen, sok szent zsinatunk statuálta az Ördög hatalmát földünk világában.
Egyébként – és ez csökkentett értelemmel is látható – ember, élet, természet, Isten, halál, történelem lényegéről ezek a képek (décor! décor!) még véletlenül sem szólnak. Ha (irataikban) valami ,,szólnak” édes otthonukról a mulandóság csendes szájai, papírkosaraim gondoskodnak, ,,megváltásaik” és ,,teóriáik” requiescant in pace. Száz százalékban elfogadom a ,,dehumanizáción del’ arte” tényét, de elfogadom a másik tényt is: az ember él tovább, érez, szenved, gondolkozik, természet és történelem erői egyre fojttatogatóbbak és problematikusabbak – erről az absztrakt művészet (ornames!) nem beszél! Épp ezért a jeruzsálemi jubilális templomba egyetlen képet sem fogok elhelyezni szorgosan összegyűjtött képeidből, kedves Nicola da Sacrofontane. A zarándokházakhoz illenek a nem-figurás jokulátor-trükkök, de a templomban: az ember végső sorsáról kell szólnia mindennek. Ennek, az új művészetben nem látom kifejeződését. Szinte kedvem volna oltárt állítani (á la ,,Deo ignoto”) az Ismeretlen Művésznek.
Tudom, hogy ultra-hippyk és szuper-beatek „műveit” csak tréfából hoztad el nekem, épp ezért ezeket a Via Appián a szőlőskertekben, a Scipio család földalatti temetőjében dugdostad: szurokkal összevissza kent maszattáblák, rakás autóroncs rontottot rozsdatemetője, vasalódeszkára okádott mázolóvödör és rongyos spanyolfalra ragasztott törött levesestányérok (mind hatvan-nyolcvanezer dollárért kapható, mint hallom, szalonok szajhái hörögve és véresen harcolnak értük, tudományegyetemi árveréseken).
Csalókra, hülyékre, megszállottakra, mocskos kalmárokra, tolvajnyelven gajdoló, sznob-etető álesztétákra és a filozófia szemérmetlen dummer-augusztjaira nem, nem és nem pazarolunk interdiktumot, anathémát és exkommunikációt – az ilyesmit komoly antikrisztusoknak tartja fenn Szent Péter széke. Ehelyett, gyűjteményed e végdarabjait Luna-parkoknak, Prátereknek, wurstliknak, játszótereknek, kisbarlangvasútaknak ajándékozzuk; – hiszen a legtragikusabb középkozi Passió és misztériumjátékok felvonásai között burleszken és farce-okon kacagott a nép, kacagjon most is.
És most, kedves Camerlengo Nicola: procedamus in pace, térjünk békében utunkra.”
(1984)