Részlet

Szentkuthy Miklós: Europa Minor

Részlet

Ennek az ölembe hullt, vámmentes Kínának volt egy híres császára és annak egy még híresebb szeretője, a Yang Kuei Fei. A költők ezt a nagy tündért vagy báb-ringyót részletesen felkatalogizálták; a festők az ő rúzsaiból festették a napnyugta-freskókat a Pi-Pi-Pi hegység barlangjaiba; zenészek csak róla tudtak igazán érzelgős rekviemeket írni a két és fél húrú ü-ü-ü citerára; mi ez a titokzatos hatalma a szeretőnek, az illegalitásnak?

Ez a soha meg nem változtatható ősprincípium: szépség és amoralitás azonossága? Ahol megjelenik az esztétikum, ott van az Antikrisztus-variáció is, nemzetek változó ízlése szerint. Szépség és rossz egyértelmű dolgok? A szépség az élet legéletibb része, „transfiguratio et excessus”, s mikor az élő ember az életet a maga legteljesebb szerepében látja, akkor ez az élet – félelmet kelt, s ez a félelem termi a „rossz” fogalmát és mítoszát? Tény, hogy in principo erat: malum. Ez a szerető egyébként hivatalos szerető, legalizált illegalitás, magától értetődő, mint a virágzó fát messze túlvirágzó, fekete árnyék. Reménytelen volna küzdeni ellene, tehát inkább besorolják a hierarchiába. Valami hasonlót csináltak, úgy veszem ki a szövegből, a japánok is a Kínából beözönlő póz és kevésbé-póz eretnekségekkel: ezek az eretnekségek ugyanis az emberi életnek egy-egy eddig „társadalmi metaforához” nem jutott oldalát olyan pedáns határozottsággal fejezték ki, hogy a jobboldali ortodoxiába beillesztették szervesen e pózos baloldalt is, valahogy úgy, mint a görög kyriét a latin misébe. A nagy szépség tehát isteni, természeti és dekorációs törvények szerint mindig csak „szerető” lehet – mért házasodnám tehát, Felipe? Milyen ortodoxan alkalmazkodtak Kína és Japán ehhez a borzalmas maîtresse-faktumhoz: minden császár és minden facsart bokájú primadonna pontosan ebben a szakrális törvénytelenségben akart élni egymással, és élt is.

Én is nagyon szép vagyok: tehát nagyon eretnek. S ez ellen ne küzdj, Felipe, se vérkosztümös inkvizítorokkal, se elolvadó könny-szüzekkel – ezt a levelet okulásodra, épp azért írom, hogy megszokd, hogy a világon vannak bizonyos alapjelenségek, melyeket el kell fogadni úgy, ahogy vannak – ha néha szórakozottságból igyekszem ezeket meg is okolni, az csak nevetséges hiba bennem, rossz nevelés, demokrata múlt, satöbbi, tekints el tőle. Az intelligencia fejlődése csak egy dologgal mérhető: visszaaz az okosabb ember, aki kevesebb dolognál érzi a motiválás ingerét: a legbölcsebb mindent elfogad, mert tudja, hogy az ész és a valóság úgyis végtelenül heterogén dolgok.