Szentkuthy Miklós: Vallomás és bábjáték
Tartalommutató
Bonifác (megh. 303)
Miután eleget bölcselkedett a Jelenések fölött, megírja, hogy milyen dombormű született belőle
amint a „mitológiai” domborműhöz a Jelenések-et bújta, úgy a „természeti”-hez a Natura Naturans című természettudományos könyvet, és ezt is kommentálja
a hegyek évmilliós csigaházak romjai
a természet örök átmenetei és szerepcseréi
a természet alapjelensége, hiába, a rablás és gyilkolás
természeti törvények és erkölcsi törvények: azonosak? ellentétesek?
a tetemek sorsa és a halál tudata
az igazi bölcselet meghatározására a giliszták szerelmének tanulmányozása ihleti
minden lehetséges a természetben: a változatok végtelenek; a tudás teljes viszonylagossága
ösztön és lélek, reflex és nagy gondolat: nem viszonylagosak-e szintén?
a halál elmosódó körvonalai: világító haltetem
a természet nem az emberért van
leheletszerű növények szívósabbak, mint a mamutok
„bonyolultság” és „egyszerűség” kérdései
mi marad a természet régi, mitologikus és modern, tudományos értelmezése után?
egy vergődő madár a radványi Parkban
mi a szeretet? vegytan? eszményiség?
az átmenetek kérdése a természetben
nevetséges a gyakorlati észt és a bölcselkedést egymás ellen uszítani
az ember a teremtés koronája vagy sajtóhibája? és ami ebből következik
ismét a haldokló madár a radványi Parkban
alkotni vagy pusztítani tud jobban a természet? az élet ereje fontosabb, mint a táplálék
egy tengeri állat furcsa palotája – talán a viszonylagosság Pagodája lehetne
víz
„szak”-tudás és „műkedvelés” különbségei jelentéktelenek, ha nagy kedélyről és nagy agyvelőről van szó
a növény vagy az állat hord-e többet a természet titkaiból?
a „fölösleges bonyolultság”, a kerülő utak és tétovázások a természetben
az „én” fogalma is mily nevetségesen viszonylagos: egy groteszk példa
ami az emberben „idegbaj”, az egy ősállatban éppen az ős-egészség
az ösztönök vagy mind egybefolynak, vagy véglegesen elszigetelődnek
ahogy a Jelenések-et kísérő bölcseleti széljegyzetek után eljutott a célhoz, a „mitológiai” dombormű tervéhez, úgy a Natura Naturans kommentárjai után is vázolja a „természeti” dombormű tervét
a szerző elmondja, mi vezeti a történelmi álarcok felé: miért él „Orpheusz” Brunelleschi, Borgia Ferenc, Tudor Erzsébet és más efféle szerepekben?
Habsburg-emlékek
művészet? nem művészet? halkuló kérdések
az örökké egyforma ember a változó századokban: csak alkatok vannak, eszmék nincsenek
félénkség, bujkálás
gyerekes grimaszozás
ideges mimikri, teljesség, színészkedési kényszer
az értelem természetes fölényeskedése, „frivolsága”
az értelem gúnyolódik a tettek fölött, de a szív mégis vágyódik utánuk
inkább történelmet, mint irodalmat
halálfélelem
hervadó család utolsó sarja
az Egyház kizárólagossága
Velence minden
a próféták történelmi szemlélete
a történelem egészségesen kompromittálja a leegyszerűsítő bölcseleti rendszereket
se történelem, se filozófia – legjobb az: ábrázolás
a természet évmillióinak távlatából értelmetlen dolog a pár évezredes történelemmel kapcsolatban anakronizmusokról beszélni
szerény humanizmus
a bölcsesség egyszerű körvonalai
„mindenki csináljon mítoszt a maga életéből” – az Orpheusz alakjai is ilyen „szubjektív istenek”
ezen tervnek megfelelően a szerző elvezet a radványi Parkba, ahol jelenlegi filozófiája (egyszerűbb név kellene) megérett és kialakult
a lankák és lejtők válfajai
dzsungel és kifinomultság
a föld puhasága
a kapuk
zárt vagy nyílt? sziget vagy tenger?
bolyongás az esőben
szabadság, nagy térségek; semmi művészet nem kell a fűben, a tücsök mellett
magántulajdon és evangélium: a tó, a békák, a szomorúfüzek; távol, távol az irodalom világától
a kis ágak a kazlak tetején
kerti Miatyánk töredékei
az óriás fenyők
egy séta térképe
kék szitakötő és fekete pillangó
egy lovagló pár reggel
az ember sokféle ellentmondó vágya
lelkünk élete a növények formáit folytatja: ugyanaz a vegytan, ugyanaz a mozgás
erdei fenyő és lucfenyő
nyitott ajtók éjjel
talán minden érzés alján csak egy alapérzés van, valami előjeltelen „egyetemes intenzitás”
a Park szépségének mitológiai játékokkal hódol a szerző: az elemzés, az idegek jól ismert törvénye szerint átcsap képorgiába
a nap kelepcébe csalja a holdat; a bosszú
a kissé ditirambikus mitológiai közjáték után a szerzőnek kedve kerekedik néhány azték hitrege alapján a mitológiák egyetemes kellékeit leltározni és tőlük elbúcsúzni
öngyilkos istenek
az örök kígyótól búcsúzunk
vannak mítosz-termő és mítosz-ellenséges hangulataink, de mindkettő valószínűleg egyformán megbízhatatlan
modern lélektan és őskori hitregék találkozása: ez jó keverék
szépség és rútság, közönségesség és különösség: egyenlő értékűek a hitregékben
istenek, állatok, emberek közös karneválja hitregékben, különös tekintettel az állatoktól való örök búcsúra
a tánc
a halottak
Jézus metafizikai szerénysége
halál, szerelem és harc egybefolynak a mítoszokban
a civilizált átlag többet ért a világhoz, mint a hitregeteremtő költő
a szerző gúnyolja a mitológiákat, de azért némi következetlenséggel leír egy festői Nap-temetést
költők élvezik, józanok elítélik a túlontúl sokféle istent a hitregékben
„modern” hang régi regékben
a színek
úr és szolga
a születés
a szerző elküldi magától a pillangókat és a tövises növényeket
eszkimónak hó, négernek víziló, indiánnak kukorica az istene – nem mulatságos ez a „helyi metafizika”? De a „Reine Vernunft” még mulatságosabb
milyen végtelen távol vagyunk a „lélektani” szerelemtől
isten, király, főpap egy személyben
szép, szép a sok mítoszbírálat, de mikor a radványi Parktól búcsúzunk, mégiscsak legendával lehet méltón ünnepelni. Bacchánsok házasítják a földet
a tükör
Brunelleschi szolgája elindul Gioviót megkeresni; Almendralejo bíbornok az erkélyen
Brunelleschi segédjével beszélget a művészet és a történelem csődjéről
Giovio találkozik a Jean de Vertdragon bíboros várába utazó színészekkel
Giovio és a francia bíboros beszélgetése
Giovio és a színésznő beszélgetése
IV. Jenő pápa szomorú tapasztalatai egy esős reggelen
Giovio szerelmet vall Fay-le-Froid hercegnőnek
Brunelleschi önarcképe
az Orpheusz-színjáték a francia bíboros várának udvarán
tanácskozás a francia királynál
Nosbinals elképzelt beszéde
eretnek vagy ortodox? lázadó vagy mindent elfogadó? néha milyen közel van e kettő
Zsigmond király levele
beszélgetés Fay-le-Froid hercegnő lila ruhás arcképe alatt
Laichingen gróf édesapjának élete
Laichingen szökése a sznob nő elől
Laichingen szökése Sixta von Bibermühle elől
Laichingen Velencében elmélkedik
megismerkedik Fay-le-Froid hercegnővel
megismerkedik Klarinéttal
együtt a Coeur Dámá-ban
Klarinéttal a női szabónál
a velencei Szent Zakariás-templom előtt
három velencei politikus arcképe
Fay-le-Froid hercegnő rövid jellemrajza
Klarinéttal a gondolában
Klarinéttal valami éppen nagyviláginak is nevezhető helyen
Laichingen elképzeli Klarinétot a német-római császárság erkélyén
Laichingen éjjel elmegy Fay-le-Froid ablaka alá
egy szerelmi vallomás; hasonlít is meg nem is ahhoz, melyet Gioviótól kapott
a hercegnő avagy a gyáva próza (a költészet még nagyobb gyávasága után)
vallási elmélkedések az éjféli Szent Márkus-templomban
a rosszkedvű dózsét öltöztetik
Laichingen az erkélyre megy
a nuncius kijön a Bazilikából
hangolás az operához
gyerekkórus is van
a római szoborra emlékeztető sovány püspök arcképe
a kétféle kövérség, Emiliano és Florio
egy nagyvilági francia hölgy a gondolában
egy másik nagyvilági francia hölgy egy másik gondolában
Laichingen gróf nagy magánbeszéde a velencei erkélyen
a jelképek és valóságok kiáltó ellentéte
az önkínzóké vagy a dőzsölőké-e az igazság?
természetfölötti vagy természetes?
jelképek, mítoszok, állatok, hazugságok
valami a hatalomvágyról
a gépesített szólamokról
„kiskertünket művelgetni” – ez az egyetlen őszi bölcsesség
az erkölcs egyetlen diadala, hogy álarcnak néha mégis kell
a törökverő ciprusiak török stílusú villái
Frankhon és Velence: testvérek? ellenségek?
az „igazság” leghívebb ábrázolása egy velencei festményen
a halál pillanatában minden mindegy és semmi sem vigasztaló
az átlagember nem gondolkozik és nem érez mélyen: sem a halál, sem a jóság, sem az értelem nem érdekli
csak az egyéniség jelent valamit, s azzal törődik legkevésbé a természet
a Laichingen-féle jellemek boldogságvágya sohasem bűnös
mért a boldogságösztön a legerősebb bennünk, ha oly könnyen visz pusztulásba?
egy Laichingen gróf nem érzi jól magát az aggályos bölcselkedés világában
szűnjön meg minden érzelem
a díszelőadás elkezdődik; a török követség hajója
a bizánci követség hajója
a jelképesen megkeresztelt arab ifjú arcképe
a halkereskedők felvonulása
San Marco alszik a hajón
Egyiptom ördöngösei
a szaracénok megölik San Marcót
rémhírek Tres Marias füle körül
a dózse a vízbe ejti az ereklyésdobozt
először a színészek ugranak utána
aztán a papok
egy arab hercegnő a kavarodásban
tolvajok idénye
szegények lakomája
az őrült spanyol
ugyanaz illusztrálva
műkedvelő forradalom
szigorú határozat egy frivol freskó alatt
a Bazilika belülről, aztán körmenet
pletykák előírásszerű erjedése
egy érzelgős és naiv sikkasztó
alkalmi úszóverseny
egy alkimista a velencei bolondság fejére rakja a koronát
de van még ennél is nagyobb bolondság: a nápolyi király leányának története
a romantika mind romantikusabb, a giccs mind giccsesebb lesz – de Laichingen, mint a „kétségbeesett ráció” egyik próbababája, személyesen is részt vesz benne: Cedeira temetése
Laichingen gyilkos lesz, de megtalálja az elsüllyedt ereklyésdobozt
el kellene vennie Fay-le-Froid hercegnőt
Klarinét elszökteti, Klarinéttól elszökik
Dschilo-Tschana arcképe: egy arcképpel több vagy kevesebb már úgysem számít a bábjátékban
a lojalitás lelki összetevői
Laichingen inkább akar misztériumjátszó parasztok között élni, mint a parkban
megint az örök kastély- és park-ábrándok
lehet-e püspök Laichingenből?
Laichingen elméje elborult
utolsó levele egy fehér pongyoláról, a sakkról és a pasziánszról, az apró dolgok istenségéről
Giovio hazaérkezik, csábítja Brunelleschit Bázelbe – átadja a perzsa képeket Ió Atlanticáról