Szentkuthy Miklós: Euridiké nyomában
Utószó
Az életmű nyomában
„…senki sincs változatokra készségesebb-készebb, mint minore-minorita jómagam!”
„…minden elvész a Nagy Agyő ködében, torzók soha fel nem támadó kócos temetőjében…”
(Eurüdiké nyomában)
1) Mennyiben befejezetlen?
Szentkuthy Miklós gyakran emlegetett egy anekdotát: az ötvenes években, budagyöngyei lakásának teraszán üldögél-cseveg egy társaság, köztük Devecseri Gábor. Valaki felteszi a kérdést: vajon mikor fejezi be Szentkuthy a Szent Orpheusz Breviáriumát? Hány kötetet akar még megírni? Devecseri az erkély párkányán ülve, lábait lóbálva, tréfásan megjegyzi: „Ó, az Orpheusz? hogy mikor fejezi be Miklós? Amikor meghal! Akkor majd befejeződik a Szent Orpheusz Breviáriuma.” Ezt az anekdotát szinte igenlő álmodozással tálalta nekünk az Orpheusz szerzője – ami arra engedett következtetni, hogy sokat foglalkozott a tréfás gondolat komolyságával.
De az utolsó 2-3 évben valahogy megváltozott benne a befejezettség-befejezetlenség formai és tartalmi koncepciója. Ez a váltás abból a számára igen fontos ötletből eredt, hogy a Sz. O. B.-ának utolsó kötete…
„A készülő, X. rész (V. kötet) egyik legfontosabb része és minden egyéb részét besugárzó gyújtópontja a huszadik századnak egy összefoglaló panorámája, összes történelmi fordulatai, tudományos eredményei, technikai forradalom, szexuális forradalom, hitleri háborúk, diktatúrák, absztrakt művészet, bolondozó irodalom, freudista pszichológia… Már gyermekkorom nagy olvasmánya volt Dante műve, amely ugye a középkor teljes képe, panorámája, enciklopédiája. Én gyermekesen magának itt megsúgom, hogy ilyen danteszk vágyaim vannak – tudatában annak, hogy ehhez képességeim valószínűleg nem elegendőek, de „man probiert”… Ebben az utolsó, záró, testamentáris kötetemben a bevezető szentéletrajz, amellyel kezdődik és amelybe beleolvad az egész cselekmény – mert azért ez is nagyon cselekményes és drámai lesz –, Orpheuszé. A szentéletrajzoknál az eddigi kötetekben mindig ott volt a szent életének dátuma, születés és halál időpontja. Ez a „szent” 1908-ban született. Még él, úgyhogy kanonizálása, úgy hiszem, még nincs folyamatban… A kötet címe: Eurüdiké nyomában. Magyarázata egyszerű: ahogy a mitológiában Orpheusz az alvilágban keresi szerelmét, feleségét, Eurüdikét, úgy én ebben a zárókötetben Eurüdikémet, vagyis egész életművemet keresem, ezt akarom kompozícióba foglalni és egy kupola alá helyezni.”
Az ötlet – ti. hogy magát Orpheuszt tette meg a bevezető szentéletrajz főhősévé – kb. 1-2 évvel azután született, hogy Kabdebó Lóránt befejezte a Petőfi Irodalmi Múzeum hangtára számára hangszalagokra rögzített önéletrajzi vallomás-sorozatot
(amely Szentkuthy Miklós lakásán, 1983. január 6. és május 7. között zajlott le 27 alkalommal, és amelynek alakulása, hömpölygése közben határozta el Sz. M., hogy könyvet készítünk belőle. Ebből született a Frivolitások és Hitvallások, amely meg is jelent a Magvető Kiadó gondozásában 1988 tavaszán, két hónappal az író halála előtt).
1983 őszétől kezdve néhány éven át úgy tűnt, hogy Sz. M. mindent kiadott magából, ami életére vonatkozik. Olyannyira, hogy mikor interjúk alkalmával emlékeiről faggatták, a rá annyira jellemző súllyal tiltakozott: a Frivolitások és Hitvallásokban életéről mindent elmondott, amit jónak látott, ő soha nem akart sem önéletrajzot, sem memoárt írni, mert sokkal diszkrétebbnek érezte, ha álarcokban ír magáról. De ha már így sikerült, akkor jól sikerült: a Frivolitások és Hitvallások életének summája lett. Viszont ízléstelenségnek érzi önismétlésekbe bocsátkozni: életéről többet nem beszél!
2) Akkor miért ez az Orpheusz-szentéletrajz,
…amely a tervezett befejező kötet lett volna?
Itt csak érintőlegesen említhetem, mennyi terv maradt íróasztalán. 1986 és 88 között: 3 spirálfüzetet (egyenként 150 oldal) töltött meg jegyzetekkel, amelyek a zárókötetbe olvadtak volna, helyesebben: ott kristályosodtak volna ki.
(Nekem szánt szuggesztív testamentumai közül hadd említsek itt egyet: „…aztán ne hiszterizálj, ha… kivonulok ebből a hotelből, amit életnek neveznek… Légy észnél! Itt van három vaskos munkanaplóm az Orpheusz V. kötetéhez. Ez a napló a nyilvánosságé! Ha nem tudom befejezni az Eurüdikét, ezekből a munkanaplókból látni fogják, mi volt a szándékom… a vázlatok alapján írj például egy tartalommutatót, summa storicá-t!”)
Mivel minden percben „Orpheuszban gondolkozott”, a „danteszk panorámához” gyűjtött aprólékos naplóanyagot (mindennapi életről, politikáról, találkozásokról), zeneélmények kommentárjait, olvasmányok jegyzeteit (történelem-, mitológia- és természettudományos művekből, napilapokból, képes folyóiratokból, divatlapokból). Ezeknek az intenzív élményeknek minden egyes szála kötődik a mához:
1988. február 28-án végső tervet készítettünk, amely abból állt, hogy összegeztük az előbbi, kb. 2 év halmazát. Március 18-án kezdte el írni a végleges szöveget. Ebből a tervegyüttesből – hogy csak egyetlen fontos példát említsek – a „kompozíció”-dossziéban (melyben az egész, 10 részből álló Sz. O. B. keretbe foglalását tervezte meg) írta le ezt a jegyzetet:
20. század:
1) Einstein, kozmosz
2) Freud – ember és lélek
3) Marx – forradalom
4) modern művészet, költészet, divat tébolya: absztrakció + szürreál
5) tébolyult technikai forradalom
6) szexuális perverziók, pán-szex
7) kábítószerek
8) pán-depresszió, pszichopatológia
9) a politika is őrült (lásd: Chesterton)
10) atombontás (kozmogónia, kozmosz, atombomba)
11) hiper-szuper-ultra mikrobiológia (fotók)
12) ős-ős-ember (állat!) kutatás, antropológia, archeológia, futurológia
13) gondolkozó gépek, emberi faj kihalása?
14) egzisztencialista nihil Lét = nonsens.
Másrészt itt említem meg, hogy miután Szentkuthy nem tudta megvalósítani az Eurüdiké nyomában kötetben ezt a fenti hatalmas anyagot, ezért összeállítottam egy függeléket azokból az összefüggő vázlatokból, tervekből, amelyek mintaként szerepelhetnek és demonstrálják ennek az igényes listának egynémely pontját.
E vázlatok között vannak:
– szentéletrajzok (ezek a novellatervek, vázlatok a Prae, illetve ma már tudjuk: a Barokk Róbert óta speciálisan Szentkuthy-műfaj lett). E novella vázlatokban a zárójelbe tett megjegyzések mint kulcslukon keresztül mutatják a kidolgozás irányait, intim alkotói terekbe pillanthatunk be általuk,
– egy dadaista kiállítás megnyitó beszéde, amely jól mutatja Szentkuthynak a modern művészetről kialakult véleményét és hozzá fűződő érzelmeit,
– Orfeo és Heurodis kelta Orpheusz-legenda, mely tervei között szintén elit helyen szerepelt.
A legendához a következő jegyzet maradt fenn:
Orfeo és Heurodis – Hagia Szophia (= Logos-Madonna) ezt a történetet hallja, jutalma Orpheusznak:
a) „ezerféle” alakban élhet az eljövendő világtörténelemben (lásd: 20. század látnoka, Dantéja)
b) voyeur
c) elbeszélő – Hagia Szophia parancsa: „Írd meg!”
„Ez ügyben” Orpheusz tanácsadója: az Úr Angyala = Avilai Szent Teréz = Maria Montemedale (Orpheusz, Avila, Montemedale hasonló jellemek).
– A modern regényhez adalékképpen szintén feldolgozásra félretett egy 11 oldalas olvasónaplót, melyet Mohás Lívia: Rókavadászat c. regényéhez írt (1986. február 14–15.). Ez sajnos annyira vezérszavakban íródott, hogy még vázlatnak sem mondható.
3) Miért újra Monteverdi?
Orfeo újra és mindig. Tudjuk, hogy a Sz. O. B.-át annak idején (1937) Monteverdi Orfeójának ihletésére kezdte el. Monteverdi többször szerepel az első hat Orpheusz-füzetben (ő is egyik próteuszi átváltozása Sz. M.-nak), de főleg a Fekete reneszánszban. Az író határozott terve az volt (az utolsó kötet „befejező” jellegét demonstrálva és az egész mű nagy keretét így megteremtve), hogy egy 17. századi Orfeo-előadás kapcsán felidézi az első hat Orpheusz-füzet nőalakjait az Orfeo-opera nőalakjain át (La Musica, nimfák, Sylvia, La Messaggiera, La Speranza, Proserpina…) Egyes-egyedül Eurüdiké nem egy nőalak a sok közül, mint a Liptay Katalinnak adott interjúban elmondotta, hanem maga az életmű! Ezért adta ennek a zárókötetnek az Eurüdiké nyomában címet. Az ókori hitregében Eurüdiké eltűnik az alvilágban, Orpheusz pedig utána megy. Micsoda paradoxon: Szentkuthy Miklós életműve úgy tekinthető csak lezárultnak, hogy félbeszakadt? – mivel Eurüdiké, az életmű eltűnik, elillan, szökik az író elől, Orpheusz pedig utána.
Íme egy strófa Monteverdi Orfeójának szövegkönyvéből, melyen utolsó heteiben dolgozott Szentkuthy, melynek bizonyos felhasználandó részeit aláhúzta, széljegyzetelte (1988. április):
Te meghaltál, életem, s én vagyok még?
Te elmentél tőlem,
Hogy vissza sose térj, s én maradok?
Nem, hogyha versemnek van még hatalma,
A mélyek mélyére leszállok érted,
Hogy az Árnyak Királyát kiengesztelve,
Visszahozzalak a csillagokhoz.
S ha a gonosz sors tán meggátol ebben,
Veled maradok, társad a halálban,
Búcsúzom, föld, nap és ég, búcsúzom.
(Somlyó György fordítása)
Ez aláhúzott strófa mellé írta csupa nagybetűvel, bekeretezve:
OPUS MEUM = EURÜDIKÉ.
Milyen szerencsés egybeesés: a zenei világ idén ünnepli Claudio Monteverdi halálának 350. évfordulóját – és idén jelenhetett meg ez a könyv is. Ezzel Próteusz-Orpheusz-Szentkuthy mintegy tiszteleg annyiszor emlegetett és megírt alteregója: Claudio Monteverdi előtt.
4) Hány álarca van Szent Orpheusznak?
Nem írhatok tartalommutatót a jegyzetekből, mert túlságosan szerteágazóak, egyik terv a másikat időben megsemmisítette, Szentkuthy újat gondolt ki, egy mellékterv idővel főszerepet kapott és fordítva. Márpedig egy lineáris tartalommutatóban mindebből semmit sem tudnék érzékeltetni. A tervek összességének demonstrálásához egy háromdimenziós családfa-jellegű modell kellene (kész képzőművészeti alkotás!), amelyen be tudnám jelölni a jegyzetek egymásból kiágazó elemeit.
Viszont a függelékben helyet kell kapniok a felsorolt vázlatoknak.
Talán a legfontosabb dokumentum az V., befejezetlen kötet szempontjából: a Dialóg Stúdió kezdeményezésére 1986 nyarán forgatott videó-portréfilm (beszélgetőpartner: Réz Pál, rendező: Jeles András). Szentkuthy Miklós – mivel életéről már nem akart beszélni – kizárólag azért fogadta el a portréfilm készítését, hogy összefoglalhassa a készülő Sz. O. B. V. kötet (X. rész) koncepcióját.
Ez csak részben sikerült, mert mint utólag megtudtam, a rendező célja az volt, hogy ilyen-olyan eltérítő kérdésekkel megzavarja az elbeszélés menetét, és így kicsalogassa Szentkuthyt az álarca mögül. Szentkuthy docilisan kicsalogatható volt, persze újabb és újabb álarcban. Elmondatták vele többek között mindennapjainak apróságait. Sokkoló kérdések válaszaira is hajlandó volt. Ez a koncepció vitatható a mű következetes bemutatása szempontjából, az eredmény viszont egyértelműen megmutatkozott: egyrészt a készülő utolsó Orpheusz-kötetről a legteljesebb összegezést mégiscsak ebből a portréfilmből kaptuk, másrészt Szentkuthy Miklósnak megint néhány újabb álarcát ismerjük meg itt, és végül is az álarcok összességéből tűnik fel az ő igazi arca (mint ahogy naplójával kapcsolatban figyelmeztetett: 10 oldal elolvasása esetleg a hazugság, szerepjátszás benyomását kelti, de 2-300 oldalból pontosan kitűnik a szerző őszinte szándéka).
Eredetileg ezt a videó-portréfilmet is a függelékbe akartam illeszteni, de be kellett látnom, hogy túl nagy terjedelmű, bár a legszorosabban kapcsolódik ehhez az utolsó Orpheusz-kötethez. A közeljövőben külön könyv alakban szándékozunk publikálni.
5) Karnevál után…
Tudjuk, Szentkuthy Miklós rengeteget foglalkozott maszkokkal, a „farsangi karnevállal” mint élethelyzettel, életérzéssel és lelkiállapottal… ez olyannyira nem nagyképűség, hogy a húshagyókeddnek a hamvazószerdába történő átmenete többszöri témája lett. Ez a téma egyre „kopogóbban” (mint malom a pokolban), egyre erőteljesebb és sürgetőbb látomásként jött elő az Orpheusz I. kötetétől (Széljegyzetek Casanovához), a Dogmák és Démonokon át, az Eurüdiké nyomában utolsó Orpheusz-kötetig.
Sőt, 1991-ben, a Barokk Róbert sajtó alá rendezése folyamán ebben a legeslegelső Szentkuthy-regényben már találtam több nyilvánvaló képletet erre a kettős motívumra.
A Bányai Gábornak adott, drámáról, színházról szóló interjúban („Szentkuthy Miklós, író és komédiás”, Tiszatáj, 1988/6) hosszan beszél erről:
„Az emberiség legkülönbözőbb korszakaiban volt egy törekvés a konvencionális és az ún. rendes élet felrobbantására… nevezhetjük ezt öröktől fogva ki-kitörő karnevál-ösztönnek… Végeredményben olyan karnevál minden, mint amilyeneket Huizinga a Herbst des Mittelalters könyvében leírt. Szaturnália, manierizmus, romantika, velencei karneválok, …mindig az egész közönség együttes öröme, ricsaja volt. Viszont a 20. század végi art of unreason nem kell általában az embereknek! Goethe csatlakozhatott a romantikához, mert az a nagyközönség által is érthető volt. Thomas Mann vagy csekélységem nem csatlakozhat álavantgárdokhoz, álkarneválokhoz, mert ez már nem karnevál, hanem katzenjammer, fejfájós másnaposság… a tízes-húszas évek repetíciója.”
Szentkuthy Miklós összes karnevál-leírásaiból jelképértékűen kitűnik, hogy a húshagyókedd és a hamvazószerda ütközése a mindenkori ember legfontosabb fordulópontjaihoz, lelki váltásaihoz tartozik. A szertelenség után a rendet kívánja, a katzenjammer után a józanságot, a bolondozás után a befelé fordulást, a sátáni negatívum után az isteni pozitívumot, röviden: új életet akar kezdeni, akár vezeklés árán is. Márpedig az Eurüdiké nyomában hamvazószerda hajnalán szakad félbe, a Sátán (igazi arcát megmutató, szédítő) tirádája után, a vezeklés, a böjt indulásakor, egy „új életet kezdek” küszöbén. Mintha az író a jelképes húshagyókedd és hamvazószerda éjfelén tűnt volna el életünk „hoteléből”. Mintha így kívánta volna, hogy ezen az általa annyiszor, vizionáriusan átélt súlyponton tekinthessünk bele a félbeszakítottság véglegessé válásának mélységeibe? És mintha így mégis befejezett lenne az életmű.
Budapest, 1992. június 2.
Tompa Mária