Szentkuthy Miklós: Saturnus fia
Részlet
Az ablakból épp hatalmas épülő hajóra látott, fara félelmetes feketeséggel emelkedett a víz fölött a magasba, deszkatorony tartotta, a vízen tutajok lebegtek, mint lábtörlők az elázott padlójú mosókonyhában; a gerendákon, karókra tűzött fáklyák között, munkások nyüzsögtek hangyaként az időről időre felsíró fűrész sivításában (mintha ez a hang világított, villámlott volna) – a hajó fedélzete még üres, tátongó résekkel, félig boncolt állati tetem, étvágyukat vesztett dögkeselyűk nyomán –, körös-körül részegen ágaskodó óriási gerendák; egy szomszéd nagy ház ablakaiból fahidak vezettek az épülő fedélzetre, csigák nyikorogtak; a hajó holdsütötte domború oldala mintha lélegzett volna; kötélhágcsók hínára hintázott lefele, a munkások rajta fúróikkal bányászmódra dolgoztak a gályán.
Hátha éppen ez a cézári dereglye, melyen Miksa (ha a tengeri utat választja) Rómába megy vagy Rómából jön – hol lesz a trónus kikötői fogadásoknál? Hol lesz a lakosztály? Hol készítenek helyet neki? – és (ilyen a gyermeki impresszió hatalma) – egyszerűen értelmetlennek és lehetetlennek tartotta, hogy ama Strigel legyen a császár kísérője. A felséges hajó, a lelkét feszítő művészeti ihlet az új műhelyben olyan erős volt, hogy csak a maga, Albrecht, varázserejű triumfusát hitette el vele.