Szentkuthy Miklós: Burgundi krónika
Részlet
Liège városában közben elterjedt a hír – fölösleges ismételnem, hogy teljesen indokolatlanul –, miszerint Raes lovag küldetése a legnagyobb sikerrel járt a kölni érsekfejedelemnél: Raes lovag napokon belül visszaérkezik a kiközösítés feloldásával. A téves hír oka: egyrészt esztelen pletyka, másrészt fanatikus apácák és páterek látomásai, végül pedig a magisztrátus egyes tagjainak az a taktikai elképzelése, hogy ha önhatalmúlag szüntetik meg az interdiktumot, a befejezett tényt liège-i püspök, kölni érsek és római pápa kénytelen lesz tudomásul venni, ezt sokkal szívesebben megteszik, semhogy a „lázadást” elismerjék – utólagos jóváhagyásukkal legfeljebb csak népszerűségüket fogják fokozni.
Gondolták a magisztrátus bölcsei…
Így hát nem egy bezárt templomot erőszakkal feltörtek, mielőtt a kulcsok visszaérkeztek volna; annyi viaszgyertyát égettek kívül-belül az örömünnep alkalmából, hogy tíz pápa ravatalára is sok lett volna; meghúzták a harangokat, processzióztak; azokat a jegyespárokat, akiket az interdiktum miatt eddig lehetetlen volt oltár előtt összeesketni, most mind egymásnak adták, odakint az utcán (mert azért a templomok zöme, persze, zárva maradt); kutak lépcsőin, rögtönzött oltárok előtt a tolongó párok százait áldották meg, reggeltől estig, éjféltől hajnalig; a lakodalmat is az utcán tartották, ott táncoltak a városház előtt, ott sütötték a vézna lepényeket, ott itták négyfüles írós kannákból a híg borok alját. Az utolsó kenetet végre újból osztogató papok olyan boldogan rohantak a haldoklókhoz, mint a vőlegények; útközben össze is csókolóztak a lakodalmasokkal (tételezzük fel, hogy egy táncforduló után tovább folytatták útjukat a nagybetegek felé, és nem ragadtak ott az utcai lagziban).
Raes lovag mind ez idő alatt a kölni érsek palotájában tartózkodott mint fejedelmi vendég, de kihallgatást a néma érsektől nem kapott. Hiába kopogtatott, vezekelt vagy fenyegetőzött, hiába térdelt a kölni néppel, katonáival egyetemben, a keresztúti képek előtt, hogy a kölni érsek szívét maga felé hajtsa, hiába viaskodtak legelső lovagjai, hölgyek színes szalagjai helyett a kölni érsek címerével sisakjukon: az érsek nem fogadta, nem tárgyalt, hallgatott és halogatott.
Ebben a már alig tűrhető függő és bizonytalan helyzetben értek Liège-ből Kölnbe az első hírek arról, hogy Liège városában mindenki égi bizonyosságnak veszi az interdiktum feloldását; lóitatók vizével a piacon keresztelnek, az emberek olyan boldogan gyónnak, mintha potya-bort kapnának, nem egy templom kapuja összezúzva a lépcsőkön hever, mint egy elfoglalt városé, zúgnak a harangok, és a gyertyáktól éjszaka világosabb a város, mint nappal.
Erre Raes lovag elhatározta, hogy akár négykézláb, darócban, a földet nyalva vagy lándzsásaival forgácsig faragva a kölni érsek zárt ajtóit: de kierőszakolja a kihallgatást és az interdiktumot feloldó választ. Egyik sem használt. A kölni érsek első szekretáriusával izente Raes lovagnak, hogy egyelőre nincs módjában a liège-i püspök szigorú intézkedésein változtatni; a püspök úr ez ügyben Rómába ment, ameddig ő az onnan kapott válasszal vissza nem tér, felháborítóan bolond és bűnös cselekedet Liège városának önhatalmú viselkedése. Mindezért Raes lovag felelős! Egyébként a nemes lovag továbbra is a kölni érsek úr legszívesebben látott vendége: ma éjszaka olyan álarcosbál lesz, amilyet még nem látott a világ; ha Raes lovag a legfantasztikusabb maszkot is választja: a költségeket természetesen az érsek úr viseli, mint boldog házigazda.