Szentkuthy Miklós: Maupassant – Egy mai író szemével
Részlet
Kevés írónk van a XIX. században, aki olyan abszolút világossággal, szinte mértani és kristálytani élességgel, a legprecízebb megfogalmazásban látná figurái osztályhelyzetét, mint Maupassant.
Ha valaha szinte tudós tudatosság és ügyetlen elméletszövögetéstől mentes művészi forma egyesült (osztálytudat, osztálylátás, osztályábrázolás szempontjából) hát – itt. Kispolgárt, nagypolgárt, nyárspolgárt, álpolgárt, elvakult nagytőkést, naivan-részeg hitében, hogy a világ most már kizárólagosan a pénz szakadatlan orgiája lesz – hogy ő, a tőkés látja igazán reálisan a világot (értsd: öt percent haszon) tökéletes panorámában mutatja be Maupassant, új és a balzacitól sok-sok szempontból eltérő „emberi komédiájában”, az arisztokrata-figurák, az egyházi figurák, a rongyos káplántól börze és royalizmus közt hintázó püspökökig a valóság, vígjáték, szociális kémiai képlet, modern lélektan, „középkori bábszínház” eszközeivel ábrázolt osztály-maskarák.
Maupassant éppolyan egyetemes, mint Tolsztoj: a legegyszerűbb parasztot, nyomorult számvevőségi iktatókat és púderes dzsentri fogalmazókat, normandiai halászokat vagy afrikai brigantikat egyformán hibátlanul metszett osztály-arcéllel ábrázolja.
A szociális történelmi pillanatot finommechanikai mérlegek pontosságával érzékeli (itt lehetetlen Mikszáth nevét kihagyni): a lecsúszott nemesség és a mumifikált Faubourg Saint-Germain flórájának és faunájának temetőszaga fojtogatja orrát – minden ellenkezőt hirdető sznob, smokk stb. dekoráció ellenére. Akárcsak Mikszáth, az átmeneti korszak ábrázolója: a süllyedő hajón a kalmár gróf lesz – s a gróf kapcává foszló címereiért pénzt kap Shylocktól.
Maupassant, aki szenvedélyes és kitartó rendszerességgel dolgozott gigászi művén, joggal gyűlöli a gazdag naplopók neurózisokba fúló céltalan, etikettes vegetációját. Intelligens arisztokrata figurái maguk is sejtik, hogy rég idejétmúlt viaszfigurák. A gyarmatosítás rablógyilkos üzleteit, a háborúk imperialista-tőkés rugóit, a fenti két édes történelmi testvért kiszolgáló sajtó pénzügyi, hajrás gyorsforralóit Maupassant fő művei kirakatában helyezi el. Pénz az pénz. Grófi pénz? Kulák-paraszt pénz? Mindegy a moralista Maupassant szemében. A burzsoá csaholó vagy szívfacsaró himnuszai a „szabad” kereskedelemről és „szabad” gondolatról Maupassant szemében – krajcáros álarcok, amint hogy ez igen-igen hamarosan kiderült.
Nem oktalan cintányérozás (mint a hazug és idétlen Maupassant-emlékmű leleplezéseken) mikor leszögezzük: ezt a gyermeki jóságot, szinte tudományos szociális tisztánlátást, furort a bűn ellen – Maupassant a „propaganda” (mert van benne, bőven és leplezetlenül!) és a művészet oly tökéletes egységébe tudta forrasztani, hogy 1968-ban is nyugodtan ámulhatunk rajta.